Abban a hitben nőttem fel, hogy ahhoz, hogy szeretetet kapjak, ki kell érdemelnem – jó jegyekkel, eredményekkel és kifogástalan viselkedéssel. Így hát követtem az elvárt utat: kiváló jegyek, egyetemi diploma és biztos állás egy nagyvállalatnál, közel az otthonomhoz. Én lettem a „jó kislány”, és ezzel elvesztettem önmagam. Minden egyes szakaszban eltemettem egy darabot abból, aki voltam, hogy azzá a verzióvá váljak, amelyről azt hittem, hogy meg kell mutatnom magam ahhoz, hogy tartozhassak valahová.

Mélységesen hálás vagyok, hogy végül rájöttem, mi is történik. Egy bizonyos ponton rájöttem, hogy egy belsővé vált ideált kergetek, és ez a törekvés szenvedést okoz mind nekem, mind a kapcsolataimnak. Így hát, egy tisztánlátás és bátorság pillanatában lemondtam arról, aminek az álommunkámnak kellett volna lennie (kié volt ez valójában?), és újra elkezdtem keresni önmagam – azt a teljesség és értelem érzését, ami abból fakad, hogy a saját bőrödben élsz, ahelyett, hogy abban a kondicionált képben élnél, akinek szerinted lenned kellene.

Éveket szenteltem ennek a keresésnek személyes projekteken, pszichoterápián és számtalan önmagam megtalálására tett kísérleten keresztül. Aztán megszületett a lányom, aki ajándékba hozta nekem az Erőszakmentes Kommunikáció ( EMK ). Mélyen elkötelezett voltam amellett, hogy kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló kapcsolatot építsek ki vele, mégis képtelen voltam erre. A legkorábbi interakcióink során automatikus, mindkettőnk számára fájdalmas reakciókat láttam magamon.

Így hát addig keresgéltem, míg 2019-ben rá nem akadtam Erőszakmentes Kommunikáció: Az élet nyelve (Le parole sono finestre oppure muri) című könyvére. Erőszakmentes Kommunikáció.

Először éreztem úgy, hogy a kirakós darabjai összeállnak. EMK segített újra kapcsolatba lépni valamivel, ami mindig is ott volt bennem, a kondicionálás rétegei alatt rejtőzve. Megtanultam figyelni magamra, felismerni a szükségleteimet, és pillanatról pillanatra eldönteni, hogyan reagálok az életre. Először éreztem úgy, hogy megtaláltam a hazavezető utat – önmagamhoz, mint egyedi és pótolhatatlan emberhez, aki ugyanakkor alapvetően egyenlő mindenki mással.

2021-ben, második gyermekem elvesztése után mély vágyat éreztem arra, hogy ezt a fájdalmat az élethez való hozzájárulásként tisztelgéssel éljek. Beiratkoztam egy Erőszakmentes Kommunikáció működő tanácsadó iskolába, a következő évben pedig elkezdtem a C EMK minősített tréner nemzetközi minősítési folyamatát. Mélyen tudatában voltam annak, hogy EMK egyike azoknak a ritka kincseknek, amelyek minél többet osztanak meg, annál gyarapodnak.

Az évek során folyamatosan alakítottam azokat a sebeket, hiedelmeket és létmódokat, amelyek megnehezítették a kapcsolatfelvételt önmagammal és másokkal, bízva abban, hogy ez a belső munka segíthet egy együttérzőbb perspektívát hozni a világba, és elősegítheti „a szívből jövő kölcsönös adakozáson alapuló áramlást köztem és mások között” – ahogy Marshall Rosenberg fogalmazott.

Ma egyéneket, párokat és csoportokat kísérek képzések, tanácsadás és mediáció révén. Az a vágy vezérel, hogy támogassam a nagyobb tudatosságot azáltal, hogy rávilágítok azokra a hiedelmekre, amelyeket megtanultunk ápolni, hogy teret nyisson a változásnak. Munkámban elengedhetetlen egy feltétel nélküli befogadó környezet megteremtése, ahol az emberek biztonságban érezhetik magukat, láthatóak és meghallgatottak. Bízom benne, hogy amikor hozzáférünk szükségleteink teljes skálájához, akkor előbújhat a gondoskodás, az együttérzés és az élethez való spontán hozzájárulás természetes képessége.

Különösen szenvedélyesen szeretem az oktatást és a szülői szerepet. Úgy hiszem, hogy a kisgyermekkorban kialakult beidegződések fokozatosan eltávolítanak minket a velünk született empatikus természetünktől. Ha átalakítjuk a mai felnőttek önmagukról és másokról alkotott képét, az teret teremt a jövő generációi számára, hogy szabadabban és tudatosabban nőjenek fel.

A munkámat inspiráló álom egy nem hierarchikus társadalom, amely az életre orientálódik és minden lény jólétét szolgálja – egy olyan társadalom, amelyben minden ember pusztán létezésével fényt hoz. Egy olyan társadalom, ahol mindenki szabadon lehet önmaga, mert egyediségét elismerik spontán és lényegi hozzájárulásként, amely lehetővé teszi mind a valahová tartozás, mind maga az élet virágzását.