A kapcsolat hangja

Zenetanárként zenei és nonverbális elemeket is beépítek a képzéseimbe. A zene közvetlen átjáró a tudattalanhoz. Néha elénekelünk egy dalt, hogy hallhatóvá tegyük a saját hangunkat, és hogy meghallgassuk a csoport hangjait. Néha nonverbális gyakorlatot végzünk hangszerekkel, táncolunk, vagy hallgatási gyakorlatot végzünk. Ezekben a pillanatokban az „igazavunk akarása” zaja azonnal elhalványul. Egy olyan tér keletkezik,

amelyben ítélkezés nélkül figyelünk, megérezzük, mire van szükség, és jelenlétünkkel azonnal reagálunk. Számomra ez az erőszakmentes kommunikáció és a zene közötti szinergia: megtanulunk figyelni a mélyhangokra, távol maradunk a „jó és rossz” birodalmától, és szívvel-szívvel összekapcsoljuk magunkat.

Amikor kommunikálunk, gyakran a szó szerinti tartalomra összpontosítunk. Albert Mehrabian pszichológus a 7-38-55 szabályával elmagyarázta, hogy a kommunikációnk olyan, mint egy jéghegy, amelynek túlnyomó többsége a vízvonal alatt, a tudattalanban fekszik. Azt állítja, hogy a kommunikáció 55 százalékban testbeszédből (konkrétan arckifejezésekből), 38 százalékban intonációból és hanghasználatból (hangerő, hangmagasság, hangsúly), és 7 százalékban kimondott szavakból áll.
A lenyűgöző az egészben, hogy gyakran erre a hét százalékra koncentrálunk, míg a valódi élet a tudattalanban zajlik. Ahogy Tjeu van den Berk találóan leírja, a tudattalan az, ahol az élet igazán zajlik. Ennek felismerése gyökeresen megváltoztatta az életemet is.

Számomra Erőszakmentes Kommunikáció életformává és az élet művészetévé vált. Növekvő tudatosságot igényel, belső hozzáállást, hogy a másik személlyel egyenlő félként, mély tisztelettel és valódi kíváncsisággal találkozzunk. Ez egyszerűen hangzik, de a valóság gyakran nagyobb kihívást jelent. Egy olyan korban nőttem fel, amikor a beszélgetéseket arra használták, hogy bebizonyítsák az igazukat. Azáltal, hogy valóban megéltem Erőszakmentes Kommunikáció, fájdalmasan, mégis gyönyörűen világossá vált számomra: a másik személlyel való kapcsolat sokkal értékesebb számomra, mint az, hogy igazam van. Ez a kapcsolat valódi meghallgatást, megértést, nyitott kérdések feltevését és mélyebb betekintés keresését igényli: mi is történik valójában a másik emberben?

Ugyanakkor ez az utazás megtanított arra is, hogy tükörben nézzek magamba. Milyen vágyak, vágyak és szükségletek léteznek a saját belső világomban? Ez a felfedezőút olyan válaszokat hozott, amelyek nagyon különböztek attól, amit korábban elképzeltem. A felszín alatt mély, egyetemes szükségletek mutatkoztak meg: biztonság, hovatartozás, önszeretet, önbizalom, megbecsülés, szeretet és kapcsolat.
Mélyen megindított ennek felfedezése, és azt is felismertem, hogy tudok és akarok is segíteni másoknak felfedezni a saját szükségleteiket. Mert egymás szükségleteinek kielégítése kapcsolatot teremt.