Op een middag, toen ik thuiskwam, lagen schoenen en schooltassen overal verspreid in de gang. Ik kon nauwelijks zien waar ik moest lopen. Mijn eerste reactie was om tegen mijn kinderen te schreeuwen: Wat doet al die rommel hier? Mijn tweede reactie was echter een van schok: Wil ik me echt zo gedragen tegenover mijn kinderen nadat ik ze de hele dag niet heb gezien?
Mijn antwoord was duidelijk: NEE.
Zo begon mijn reis. Ik hoorde voor het eerst over Geweldloze Communicatie ( GC ) in 2016 tijdens een de-escalatietraining. Sindsdien heb ik veel meegemaakt – er waren dieptepunten en diepe dalen – maar mijn leven is fundamenteel veranderd. Tegenwoordig is GC aanwezig in mijn dagelijks leven en ook in mijn partnerschap. Samen met Sascha Poller heb ik in december 2025 mijn accreditatie behaald.
Gaandeweg leerde ik wat echte gelijkheid werkelijk betekent: voor mij is het een fundamenteel teken van respect, gelijkwaardigheid en openheid dat vertrouwen schept. Ik ervoer hoe belangrijk het is om ieders behoeften in het oog te houden. Op die manier kunnen diepe verbindingen ontstaan, zelfs in stilte, omdat empathie niet altijd woorden vereist – soms is een aanraking of een blik genoeg. Ik heb veel geleerd van verschillende trainers, en net zoveel van mijn kinderen. Zij geven me eerlijk de waarheid als ik de verbinding verlies, of als ik niet in contact sta met mezelf.
Mijn pedagogische achtergrond en jarenlange leiderschapservaring in buitenschoolse opvang in Hamburg hebben me laten zien hoeveel pijn kinderen en jongeren ervaren in hun gezin, op de peuterspeelzaal of op school. Het is mijn wens om volwassenen te stimuleren om in hun omgang met kinderen hun eigen innerlijke stabiliteit te vinden zonder zichzelf daarbij te verliezen. GC kan ruimtes creëren waarin authentieke ontmoetingen mogelijk worden.
Ik ben geboren in Hongarije en mijn roots zijn belangrijk voor me. Als lid van de GC gemeenschap wil ik ook actief zijn in mijn geboorteland en dit perspectief doorgeven. Het delen van GC over de grenzen heen is onderdeel van mijn visie.
Egy délután, amikor hazaértem, cipők és iskolatáskák hevertek szanaszét a folyosón. Alig tudtam hova lépni. Az első reakcióm az volt, hogy rákiabáltam a gyerekeimre: Mi ez a sok vacak itt? A második reakcióm viszont a megdöbbenés volt: tényleg így akarok viselkedni a gyerekeimmel, miután egész nap nem láttam őket? A válaszom egyértelmű volt: NEM.
Így indultam el az utamon. Az erőszakmentes kommunikációról (EMK) 2016-ban, egy deeszkalációs tréningen hallottam először. Azóta sok mindent megtapasztaltam; voltak hullámvölgyek és mélypontok is, de az életem alapjaiban változott meg. Az EMK ma már jelen van a mindennapjaimban és a párkapcsolatomban is. Sascha Pollerrel 2025 decemberében együtt szereztük meg az akkreditációt.
Az út során megtanultam, mit jelent a valódi szemmagasság: számomra ez a tisztelet, az egyenrangúság és a nyitottság alapvető jelzése, amely bizalmat teremt. Megtapasztaltam, mennyire fontos szem előtt tartani mindenki szükségleteit. Így mély kapcsolatok alakulhatnak ki akár a csendben is, hiszen az empátiához nem mindig kellenek szavak – elég egy érintés vagy egy tekintet. Rengeteget tanultam különböző trénerektől, és ugyanannyit a gyerekeimtől is. Ők őszintén tükrözik vissza nekem, ha kiesek a kapcsolatból, vagy ha épp nem vagyok kapcsolatban önmagammal.
Pedagógiai hátterem és a hamburgi napközis intézményekben szerzett sokéves vezetői tapasztalatom megmutatta, mennyi fájdalmat élnek meg a gyerekek és fiatalok a családjukban, az óvodában vagy az iskolában. Vágyam, hogy a felnőtteket arra ösztönözzem: a gyerekekkel való kapcsolódás során találják meg a saját belső tartásukat anélkül, hogy elveszítenék önmagukat. Az EMK olyan tereket nyithat meg, ahol valódi találkozások születnek.
Magyarországon születtem, a gyökereim fontosak számomra. A CNVC közösség tagjaként szeretnék a szülőhazámban is aktív lenni és továbbadni ezt a szemléletet. Az EMK határokon átívelő közvetítése a vízióm része.
