Siku moja alasiri, nilipofika nyumbani, viatu na mifuko ya shule ilikuwa imetawanyika kote kwenye korido. Sikuweza kuona pa kukanyagia. Mwitikio wangu wa kwanza ulikuwa ni kuwapigia kelele watoto wangu: Fujo hii yote inafanya nini hapa? Hata hivyo, mwitikio wangu wa pili ulikuwa wa mshtuko: Je, hivi ndivyo ninavyotaka kuwatendea watoto wangu baada ya kutowaona siku nzima?
Jibu langu lilikuwa wazi: HAPANA.
Hivyo ndivyo safari yangu ilivyoanza. Nilisikia kwa mara ya kwanza kuhusu Mawasiliano Isiyotumia Vurugu (NVC) mwaka wa 2016 wakati wa mafunzo ya kupunguza mvutano. Tangu wakati huo, nimepitia mambo mengi—kulikuwa na sehemu za chini na mabonde makubwa—lakini maisha yangu yamebadilika kimsingi. Leo, NVC ipo katika maisha yangu ya kila siku na katika ushirikiano wangu pia. Pamoja na Sascha Poller, nilipata ithibati mnamo Desemba 2025.
Njiani, nilijifunza maana halisi ya usawa: kwangu mimi, ni ishara ya msingi ya heshima, usawa, na uwazi ambayo huunda uaminifu. Niliona jinsi ilivyo muhimu kuzingatia mahitaji ya kila mtu. Kwa njia hii, miunganisho ya kina inaweza kutokea hata katika ukimya, kwa sababu huruma haihitaji maneno kila wakati—wakati mwingine mguso au mwonekano unatosha. Nimejifunza mengi kutoka kwa wakufunzi mbalimbali, na mengi vile vile kutoka kwa watoto wangu. Kwa kweli hunirudia ninapoacha uhusiano, au ninapojihusisha.
Uzoefu wangu wa ufundishaji na uzoefu wa miaka mingi wa uongozi katika taasisi za utunzaji wa baada ya shule huko Hamburg umenionyesha ni maumivu kiasi gani watoto na vijana hupata katika familia zao, katika chekechea, au shuleni. Ni hamu yangu kuwatia moyo watu wazima, katika uhusiano wao na watoto, kupata utulivu wao wa ndani bila kujipoteza katika mchakato huo. NVC inaweza kufungua nafasi ambazo kukutana kwa kweli kunawezekana.
Nilizaliwa Hungaria, na mizizi yangu ni muhimu kwangu. Kama mwanachama wa jumuiya ya CNVC, ningependa kuwa hai katika nchi yangu ya asili pia na kupitisha mtazamo huu. Kushiriki NVC kuvuka mipaka ni sehemu ya maono yangu.
Egy délután, amikor hazaértem, cipők és iskolatáskák hevertek szanaszét a folyosón. Alig tudtam hova lépni. Az első reakcióm az volt, hogy rákiabáltam a gyerekeimre: Mi ez a sok vacak itt? A második reakcióm viszont a megdöbbenés volt: tényleg így akarok viselkedni a gyerekeimmel, miután egész nap nem láttam őket? A válaszom egyértelmű volt: NEM.
Így indultam el az utamon. Az erőszakmentes kommunikációról (EMK) 2016-ban, egy deeszkalációs tréningen hallottam először. Azóta sok mindent megtapasztaltam; voltak hullámvölgyek és mélypontok is, de az életem alapjaiban változott meg. Az EMK ma már jelen van a mindennapjaimban és a párkapcsolatomban is. Sascha Pollerrel 2025 decemberében együtt szereztük meg az akkreditációt.
Az út során megtanultam, mit jelent a valódi szemmagasság: számomra ez a tisztelet, az egyenrangúság és a nyitottság alapvető jelzése, amely bizalmat teremt. Megtapasztaltam, mennyire fontos szem előtt tartani mindenki szükségleteit. Így mély kapcsolatok alakulhatnak ki akár a csendben is, hiszen az empátiához nem mindig kellenek szavak – elég egy érintés vagy egy tekintet. Rengeteget tanultam különböző trénerektől, és ugyanannyit a gyerekeimtől is. Ők őszintén tükrözik vissza nekem, ha kiesek a kapcsolatból, vagy ha épp nem vagyok kapcsolatban önmagammal.
Pedagógiai hátterem és a hamburgi napközis intézményekben szerzett sokéves vezetői tapasztalatom megmutatta, mennyi fájdalmat élnek meg a gyerekek és fiatalok a családjukban, az óvodában vagy az iskolában. Vágyam, hogy a felnőtteket arra ösztönözzem: a gyerekekkel való kapcsolódás során találják meg a saját belső tartásukat anélkül, hogy elveszítenék önmagukat. Az EMK olyan tereket nyithat meg, ahol valódi találkozások születnek.
Magyarországon születtem, a gyökereim fontosak számomra. A CNVC közösség tagjaként szeretnék a szülőhazámban is aktív lenni és továbbadni ezt a szemléletet. Az EMK határokon átívelő közvetítése a vízióm része.
