Nekega popoldneva, ko sem prišla domov, so bili čevlji in šolske torbe raztreseni po hodniku. Komaj sem videla, kam stopiti. Moja prva reakcija je bila, da sem zakričala na otroke: Kaj počne vsa ta zmešnjava tukaj? Moja druga reakcija pa je bila šok: Ali se res želim tako obnašati do svojih otrok, potem ko jih ves dan nisem videla?
Moj odgovor je bil jasen: NE.
Tako se je začela moja pot. Za nenasilno komunikacijo (NK) sem prvič slišala leta 2016 med usposabljanjem za deeskalacijo. Od takrat sem doživela marsikaj – bile so nizke točke in globoke doline – a moje življenje se je temeljito spremenilo. Danes je NNK prisotna v mojem vsakdanjem življenju in tudi v mojem partnerstvu. Skupaj s Sascho Poller sem akreditacijo prejela decembra 2025.
Med potjo sem se naučila, kaj pristna enakost v resnici pomeni: zame je temeljni znak spoštovanja, enakopravnosti in odprtosti, ki ustvarja zaupanje. Izkusila sem, kako pomembno je imeti v mislih potrebe vseh. Na ta način se lahko globoke povezave razvijejo tudi v tišini, saj empatija ne zahteva vedno besed – včasih je dovolj dotik ali pogled. Veliko sem se naučila od različnih trenerjev in prav toliko od svojih otrok. Iskreno se mi zrcalijo, ko izgubim stik ali ko nisem povezana sama s seboj.
Moje pedagoško ozadje in dolgoletne vodstvene izkušnje v ustanovah za podaljšano varstvo otrok v Hamburgu so mi pokazale, koliko bolečine doživljajo otroci in mladi v svojih družinah, vrtcu ali šoli. Želim si spodbuditi odrasle, da v odnosu z otroki najdejo svojo notranjo stabilnost, ne da bi se pri tem izgubili. Nekonvencionalna socialna vzgoja lahko odpre prostore, v katerih postanejo mogoča pristna srečanja.
Rodil sem se na Madžarskem in moje korenine so mi pomembne. Kot član skupnosti CNVC bi rad bil aktiven tudi v svoji državi izvora in to perspektivo širil naprej. Deljenje NVC čez meje je del moje vizije.
Egy délután, amikor hazaértem, cipők és iskolatáskák hevertek szanaszét a folyosón. Alig tudtam hova lépni. Az első reakcióm az volt, hogy rákiabáltam a gyerekeimre: Mi ez a sok vacak itt? A második reakcióm viszont a megdöbbenés volt: tényleg így akarok viselkedni a gyerekeimmel, miután egész nap nem láttam őket? A válaszom egyértelmű volt: NEM.
Így indultam el az utamon. Az erőszakmentes kommunikációról (EMK) 2016-ban, egy deeszkalációs tréningen hallottam először. Azóta sok mindent megtapasztaltam; voltak hullámvölgyek és mélypontok is, de az életem alapjaiban változott meg. Az EMK ma már jelen van a mindennapjaimban és a párkapcsolatomban is. Sascha Pollerrel 2025 decemberében együtt szereztük meg az akkreditációt.
Az út során megtanultam, mit jelent a valódi szemmagasság: számomra ez a tisztelet, az egyenrangúság és a nyitottság alapvető jelzése, amely bizalmat teremt. Megtapasztaltam, mennyire fontos szem előtt tartani mindenki szükségleteit. Így mély kapcsolatok alakulhatnak ki akár a csendben is, hiszen az empátiához nem mindig kellenek szavak – elég egy érintés vagy egy tekintet. Rengeteget tanultam különböző trénerektől, és ugyanannyit a gyerekeimtől is. Ők őszintén tükrözik vissza nekem, ha kiesek a kapcsolatból, vagy ha épp nem vagyok kapcsolatban önmagammal.
Pedagógiai hátterem és a hamburgi napközis intézményekben szerzett sokéves vezetői tapasztalatom megmutatta, mennyi fájdalmat élnek meg a gyerekek és fiatalok a családjukban, az óvodában vagy az iskolában. Vágyam, hogy a felnőtteket arra ösztönözzem: a gyerekekkel való kapcsolódás során találják meg a saját belső tartásukat anélkül, hogy elveszítenék önmagukat. Az EMK olyan tereket nyithat meg, ahol valódi találkozások születnek.
Magyarországon születtem, a gyökereim fontosak számomra. A CNVC közösség tagjaként szeretnék a szülőhazámban is aktív lenni és továbbadni ezt a szemléletet. Az EMK határokon átívelő közvetítése a vízióm része.
