Jednog poslijepodneva, kad sam stigla kući, cipele i školske torbe bile su razbacane po cijelom hodniku. Jedva sam vidjela kamo da stanem. Moja prva reakcija bila je da viknem na svoju djecu: Što sav ovaj nered radi ovdje? Međutim, moja druga reakcija bila je šok: Je li ovo stvarno način na koji se želim ponašati prema svojoj djeci nakon što ih cijeli dan nisam vidjela?
Moj odgovor je bio jasan: NE.
Tako je moje putovanje započelo. Prvi put sam čula za nenasilnu komunikaciju (NNK) 2016. godine tijekom treninga o deeskalaciji. Od tada sam mnogo toga iskusila - bilo je niskih točaka i dubokih dolina - ali moj se život iz temelja promijenio. Danas je NNK prisutna u mom svakodnevnom životu i u mom partnerstvu. Zajedno sa Saschom Poller, akreditaciju sam dobila u prosincu 2025. godine.
Usput sam naučila što istinska jednakost uistinu znači: za mene je to temeljni signal poštovanja, jednakosti i otvorenosti koji stvara povjerenje. Iskusila sam koliko je važno imati na umu potrebe svih. Na taj način, duboke veze mogu nastati čak i u tišini, jer empatija ne zahtijeva uvijek riječi - ponekad je dovoljan dodir ili pogled. Mnogo sam naučila od raznih trenera, a jednako toliko i od svoje djece. Iskreno mi se prisjećaju kada izgubim vezu ili kada nisam povezana sa sobom.
Moja pedagoška pozadina i dugogodišnje iskustvo u vođenju ustanova za produženi boravak u Hamburgu pokazali su mi koliko boli djeca i mladi proživljavaju u svojim obiteljima, u vrtiću ili školi. Želim potaknuti odrasle da u svom odnosu s djecom pronađu vlastitu unutarnju stabilnost, a da pritom ne izgube sebe. NNK može otvoriti prostore u kojima postaju mogući istinski susreti.
Rođen sam u Mađarskoj i moji korijeni su mi važni. Kao član CNVC zajednice, želio bih biti aktivan i u svojoj zemlji podrijetla i prenositi tu perspektivu. Dijeljenje NVC-a preko granica dio je moje vizije.
Egy délután, amikor hazaértem, cipők és iskolatáskák hevertek szanaszét a folyosón. Alig tudtam hova lépni. Az első reakcióm az volt, hogy rákiabáltam a gyerekeimre: Mi ez a sok vacak itt? A második reakcióm viszont a megdöbbenés volt: tényleg így akarok viselkedni a gyerekeimmel, miután egész nap nem láttam őket? A válaszom egyértelmű volt: NEM.
Így indultam el az utamon. Az erőszakmentes kommunikációról (EMK) 2016-ban, egy deeszkalációs tréningen hallottam először. Azóta sok mindent megtapasztaltam; voltak hullámvölgyek és mélypontok is, de az életem alapjaiban változott meg. Az EMK ma már jelen van a mindennapjaimban és a párkapcsolatomban is. Sascha Pollerrel 2025 decemberében együtt szereztük meg az akkreditációt.
Az út során megtanultam, mit jelent a valódi szemmagasság: számomra ez a tisztelet, az egyenrangúság és a nyitottság alapvető jelzése, amely bizalmat teremt. Megtapasztaltam, mennyire fontos szem előtt tartani mindenki szükségleteit. Így mély kapcsolatok alakulhatnak ki akár a csendben is, hiszen az empátiához nem mindig kellenek szavak – elég egy érintés vagy egy tekintet. Rengeteget tanultam különböző trénerektől, és ugyanannyit a gyerekeimtől is. Ők őszintén tükrözik vissza nekem, ha kiesek a kapcsolatból, vagy ha épp nem vagyok kapcsolatban önmagammal.
Pedagógiai hátterem és a hamburgi napközis intézményekben szerzett sokéves vezetői tapasztalatom megmutatta, mennyi fájdalmat élnek meg a gyerekek és fiatalok a családjukban, az óvodában vagy az iskolában. Vágyam, hogy a felnőtteket arra ösztönözzem: a gyerekekkel való kapcsolódás során találják meg a saját belső tartásukat anélkül, hogy elveszítenék önmagukat. Az EMK olyan tereket nyithat meg, ahol valódi találkozások születnek.
Magyarországon születtem, a gyökereim fontosak számomra. A CNVC közösség tagjaként szeretnék a szülőhazámban is aktív lenni és továbbadni ezt a szemléletet. Az EMK határokon átívelő közvetítése a vízióm része.
