Eines Nachmittags, als ich nach Hause kam, lagen Schuhe und Schultaschen überall im Flur verstreut. Ich konnte kaum sehen, wo ich hintreten sollte. Mein erster Impuls war, meine Kinder anzuschreien: Was soll dieses ganze Chaos hier? Mein zweiter Impuls war jedoch Schock: Will ich mich wirklich so gegenüber meinen Kindern verhalten, nachdem ich sie den ganzen Tag nicht gesehen habe?
Meine Antwort war eindeutig: Nein.
So begann meine Reise. Ich hörte 2016 zum ersten Mal von Gewaltfreie Kommunikation ( GFK ) während eines training . Seitdem habe ich vieles erlebt – es gab Tiefpunkte und schwere Zeiten –, aber mein Leben hat sich grundlegend verändert. Heute ist GFK fester Bestandteil meines Alltags und auch meiner Partnerschaft. Gemeinsam mit Sascha Poller habe ich im Dezember 2025 die Zertifizierung erhalten.
Auf diesem Weg habe ich gelernt, was wahre Gleichberechtigung bedeutet: Für mich ist sie ein grundlegendes Zeichen von Respekt, Gleichstellung und Offenheit, das Vertrauen schafft. Ich habe erfahren, wie wichtig es ist, die Bedürfnisse aller im Blick zu behalten. So können tiefe Verbindungen auch in Stille entstehen, denn Empathie braucht nicht immer Worte – manchmal genügt eine Berührung oder ein Blick. Ich habe viel von verschiedenen trainer*innen gelernt und ebenso viel von meinen Kindern. Sie spiegeln mir ehrlich wider, wenn ich den Kontakt zu anderen verliere oder wenn ich mich selbst verliere.
Meine pädagogische Ausbildung und meine langjährige Leitungserfahrung in Hamburger Horten haben mir gezeigt, wie viel Leid Kinder und Jugendliche in ihren Familien, im Kindergarten oder in der Schule erfahren. Ich möchte Erwachsene in ihrer Beziehung zu Kindern dazu ermutigen, ihre innere Stabilität zu finden, ohne sich dabei selbst zu verlieren. GFK kann Räume schaffen, in denen authentische Begegnungen möglich werden.
Ich bin in Ungarn geboren, und meine Wurzeln sind mir wichtig. Als Mitglied der CNVC Community möchte ich mich auch in meinem Geburtsland engagieren und diese Perspektive weitergeben. GFK über Grenzen hinweg zu verbreiten, ist Teil meiner Vision.
Egy délután, amikor hazaértem, cipők és iskolatáskák hevertek szanaszét a folyosón. Alig tudtam hova lépni. Az első reakcióm az volt, hogy rákiabáltam a gyerekeimre: Mi ez a sok vacak itt? A második reakcióm viszont a megdöbbenés volt: tényleg így akarok viselkedni a gyerekeimmel, miután egész nap nem láttam őket? A válaszom egyértelmű volt: NEM.
Így indultam el az utamon. Az erőszakmentes kommunikációról (EMK) 2016-ban, egy deeszkalációs tréningen hallottam először. Azóta sok mindent megtapasztaltam; voltak hullámvölgyek és mélypontok is, de az életem alapjaiban változott meg. Az EMK ma már jelen van a mindennapjaimban és a párkapcsolatomban is. Sascha Pollerrel 2025 decemberében együtt szereztük meg az akkreditációt.
Az út során megtanultam, mit jelent a valódi szemmagasság: számomra ez a tisztelet, az egyenrangúság és a nyitottság alapvető jelzése, amely bizalmat teremt. Megtapasztaltam, mennyire fontos szem előtt tartani mindenki szükségleteit. Így mély kapcsolatok alakulhatnak ki akár a csendben is, hiszen az empátiához nem mindig kellenek szavak – elég egy érintés vagy egy tekintet. Rengeteget tanultam különböző trénerektől, és ugyanannyit a gyerekeimtől is. Ők őszintén tükrözik vissza nekem, ha kiesek a kapcsolatból, vagy ha épp nem vagyok kapcsolatban önmagammal.
Pedagógiai hátterem és a hamburgi napközis intézményekben szerzett sokéves vezetői tapasztalatom megmutatta, mennyi fájdalmat élnek meg a gyerekek és fiatalok a családjukban, az óvodában vagy az iskolában. Vágyam, hogy a felnőtteket arra ösztönözzem: a gyerekekkel való kapcsolódás során találják meg a saját belső tartásukat anélkül, hogy elveszítenék önmagukat. Az EMK olyan tereket nyithat meg, ahol valódi találkozások születnek.
Magyarországon születtem, a gyökereim fontosak számomra. A CNVC közösség tagjaként szeretnék a szülőhazámban is aktív lenni és továbbadni ezt a szemléletet. Az EMK határokon átívelő közvetítése a vízióm része.
